A jégkorong az elmúlt években a magyar nemzetpolitika és a határon túli magyar közösségek identitáspolitikájának egyik kiemelt terepévé vált. A sportág intézményes támogatása és diszkurzív környezete nem pusztán sportpolitikai kérdésként, hanem a nemzeti identitás és a közösségi önmeghatározás aktív újratermelésének eszközeként is értelmezhető.

Az előadás amellett érvel, hogy a jégkorong a magyar-erdélyi viszonyrendszerben transznacionális kulturális és politikai mezőként működik, ahol nemzetépítési törekvések, etnopolitikai logikák és szimbolikus határképzési folyamatok egyszerre vannak jelen. Ebben a térben a sport nem semleges közeg, hanem olyan strukturált gyakorlat, amelyen keresztül a nemzeti összetartozás narratívái megerősítést nyernek, miközben az interetnikus különbségek is újraformálódnak.

Az elemzés kvalitatív és diskurzuselemző megközelítésre épül, stakeholder-interjúk, médiatartalmak és intézményi narratívák vizsgálatán keresztül. Az eredmények rámutatnak arra, hogy a jégkorong nem csupán sporttevékenység, hanem a kelet-közép-európai térségben működő identitáspolitikai és hatalmi viszonyok egyik sűrített megjelenési formája.

: Az 1960-as évek végére valamennyire normalizálódó román-magyar kapcsolatok lehetővé tették a kulturális csere alapon, hogy a magyarországi rockzenekarok Romániában is felléphessenek. Ezek azonban viszonylag ritka alkalmak voltak (minthogy egyfajta "tiltott gyümölcs", különösen a magyarajkú közösségnek), mindemellett pedig alig több, mint egy tucatnyi fellépőt jelentettek a rövid, mindössze kb. másfél évtizedes időszak alatt. Közülük természetesen voltak visszatérők (Omega, LGT, Szűcs Judit, Cini, stb.), de ugyanakkor olyan, az időszakban egyszeri, mondhatni kuriózumnak számító (pl. keményebb zenét játszó) fellépők, mint a P. Mobil, Piramis, vagy a Dinamit együttes. Fontos hozzátenni, hogy ezek a kivételes alkalmak leginkább Románia déli részén (fővárosban, vagy környékbeli városokban) voltak megszervezve, így a produkciók rendkívül ritkán jutottak el Erdélybe vagy Partiumba és akkor is a leginkább a vegyesen lakott településeken, messze elkerülve pl. tömbmagyarság által lakott Székelyföldet. Milyenek voltak ezek a koncertek? Hogyan jöhettek létre mindez szervezésügyileg? Hogyan tekintettek minderre a jelenségre a magyarországi együttesek? Hogyan látta a román közönség/sajtó a magyarországi vendégeket? Milyen volt a helyi magyar közönség fogadtatása? Előadásunkban ilyen, és ehhez hasonló kérdések válaszaira keressük a választ a sajtó és levéltári forrásokból és a színpad mindkét oldaláról származó visszaemlékezésekre támaszkodva.

A zeneszociológia egyik központi témája sokáig a magas (klasszikus) zene és az alacsony (populáris) zene ellentéte, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésében játszott szerepe volt. S míg eleinte a szociológusokfőleg a nyugati „magas zenével” foglalkoztak, az 1960-as évektőlkezdődően mindinkább a jazz,a world music,a szubkultúrák (punk, heavy metal, goth, stb),továbbá az „első” és a „harmadik” világglobális zenei összefüggései kerültek a kutatókérdeklődésének középpontjába.Az utóbbi évtizedekben fontos tanulmányok születtek a zenei ízlés és fogyasztás sajátosságairól (különösen sokat írtak a zenei mindenevőkről). Rengetegenpublikáltak a zene termelésének és terjesztésénektörténelmi átalakulásáról, vagyis arról a folyamatról, amelynek során a zenei hangok rögzítéseés terjesztése a menzurális kottaírástól a koncertéleten és a hanglemeziparon áteljutott a házilagos onlinetechnikákig. Sokan foglalkoznak a zenei munkaerőpiac hatalmi és jövedelmi viszonyaival,a zenészek szocializációjával és karriertípusaival, az alkalmazott zene (mindenekelőtt a hollywoodi filmzene) sajátosságaival vagy a zeneoktatás és az iskolarendszer összefüggéseivel is. A Gender Studies keretébenfigyelemre méltó tanulmányok születtek a zene világában érvényesülő nemi egyenlőtlenségekről, olyan kérdésekre keresve választ, hogy például mikor és miért jelentek meg a nők a zene művelésének egyes területein, vagy hogy miért van kevés női karmester és zeneszerző. És így tovább… Nos, én nem ezekkel a témákkal foglalkozom majd előadásomban, hiszen a rendelkezésemre álló időkeretek között erre nemigen volna lehetőségem. E helyett inkább azt szeretném bizonyítani néhány rövid zenei részlet közös meghallgatása révén, hogy a zene tökéletesen alkalmas arra, hogy segítségével pontosabban és mélyebben érthessünk meg általános érvényű társadalmi folyamatokat és viszonylatokat.

Az előadás a zene társadalomtudományi vizsgálatának kortárs lehetőségeit mutatja be, különös tekintettel a kulturális globalizáció, a „rassz” és az osztályegyenlőtlenségek összefüggéseire. Rövid elméleti betekintést követően empirikus esettanulmányokon keresztül szemléltetem, hogyan ragadhatók meg globális, akár geopolitikai distinkciók zenei szcénák etnográfiai elemzésével, különös tekintettel a közép-kelet-európai régióra és a „piszkosfehér” (Böröcz) identitáspozícióval összefüggő kulturális gyakorlatokra. Az esettanulmányok bemutatása során központi szerepet kap a jazz történeti genealógiáját és kortárs dinamikáját feldolgozó monográfiám, amely Bourdieu kultúraszociológiájának és a posztkoloniális elméletek sajátos nézőpontjából tárja fel a részben zsidó és roma származású zenészekhez kötődő különbségtételek különböző dimenzióit. Ezt egészíti ki a Spanyolországban (elsősorban Barcelonában és Madridban) végzett etnográfiai kutatásaim bemutatása, amely a szabad improvizáció kortárs avantgárd színtereit vizsgálja, és olyan fogalmakat alkalmaz, mint az „esztétikai engedetlenség”, az „érzéki kozmopolitizmus” vagy a „kollaboratív hibriditás” (Chaudhari). Végül, ha az idő engedi, egy folyamatban lévő összehasonlító kutatás kapcsán (Alexandria Ciriak kollégával közösen) Josephine Baker budapesti és bukaresti fellépéseinek recepciójáról is szó lesz.

Az előadás célja annak bemutatása, hogy a zene nem pusztán esztétikai jelenség, hanem kiváló analitikus lencse a globalizáció, az identitáspolitikák, valamint az osztály- és rasszviszonyok vizsgálatához. Különösen igaz ez a félperiféria nézőpontjából, amelynek sajátos perspektívája, műfaji keretei és fogalmi apparátusa egyfajta „punk” attitűddel rokonítható, és így alkalmas társadalom- és kultúrakritikára, különösen azért, mert: a „radikális kritika soha nem a centrum felől érkezik”.

Az előadást Professzor Ali Chaudhari emlékének ajánlom.

Előadásomban a populáris kultúra magyarországi pozícióját, átalakulását a kreatív iparágak tágabb keretén belül tárgyalom a 2010-es évektől napjainkig. Előadásomban azonban szeretnék kitérni a magyarországi kreatív iparágak tágabb keretére is, bemutatva, hogy az államilag támogatott kulturális termékek milyen fogyasztói ideával dolgoztak, dolgoznak, hogyan képzelik el a saját közönségüket és ebben milyen változásokat lehet megfigyelni. Ezzel a vizsgálati szemponttal a populizmus nemzetközi szakirodalmának kritikáját is szeretném adni, ami osztályperspektívából amellett érvel, hogy a populista vezetők közönsége, a populista tartalmak fogyasztói kifejezetten az alsóbb, elnyomott rétegekhez köthetők. Az elemzés alapját a 2019-2022 között folytatott populáris zene és populizmus kapcsolatát elemző kutatás adja (https://musicandpopulism.eu). A bemutatott tartalmakon a megcélzott közönség reprezentációjának változása jól lekövethető, illetve az a folyamat is, amit Anna Schwenck német társadalomkutató, az orosz fiatal vállalkozói réteg vizsgálata nyomán flexibilis autoritarianizmusként (flexible authoritarianism) ragadt meg.

Romániában a sport történelmileg politikai célokat szolgált: a két világháború közötti időszakban a nemzeti egység eszközeként, a kommunizmus idején a legitimáció és a nemzetközi diplomácia kellékeként, a posztkommunista átmenet során pedig a gazdasági és társadalmi problémákról való figyelemelterelésként működött. Ezzel párhuzamosan az etnikai kisebbségek sportklubok révén igyekeztek megőrizni identitásukat. A román sport helyzete továbbra is igen vitatott téma, a média narratívái gyakran hangsúlyozzák az érzékelt hanyatlását, illetve erősítik a 1980-as évek „aranykoráért” érzett nosztalgiát. A mindenkori kormány számára elvárás, hogy „újrateremtse” a múlt sikereit.

2022-ben fogadták el a Sportstratégiát. Ez az előadás kritikai szemmel elemzi a román sportpolitika dinamikáját és a stratégia céljait, figyelembe véve azokat a társadalmi-gazdasági és politikai kontextusokat, amelyekben a sport jelenleg működik. Az elemzés kritikai diskurzuselemzésen és statisztikai adatokon alapul. Kritikai elméleti keretrendszert alkalmazva azt állítom, hogy a stratégia figyelmen kívül hagyja a kulcsfontosságú társadalmi feltételeket, mint például a demográfiai változásokat, a sportgazdaság átalakulását és a sport területén belül kialakuló dinamikát. Az előadás kitér azokra a tágabb társadalmi és gazdasági erőkre is, amelyek alakították a sport valóságát Romániában, és amelyek ma a stratégia megvalósíthatóságát és relevanciáját kérdőjelezik meg. Módszertanilag a kutatás statisztikai elemzésen és bürokratákkal, újságírókkal és más érdekelt felekkel készített kvalitatív interjúkon alapul.